ÚTON - Válogatás Hamza D. Ákos festészeti hagyatékából

(A kiállítás 2011. november 5-től 2014. március 15-ig volt látható!) 

Úton című kiállításunk azzal a céllal jött létre, hogy tematikailag kiegészítse a Különös találkozás című tárlatunkat, amely Hamza D. Ákos filmművészeti munkásságába engedi bepillantani a látogatót. Az említett kapcsolat szükségességét elsősorban a rendezővé avanzsált művésztanár életútja magyarázza.

A Hódmezővásárhelyen született Hamza Dezső Ákos ugyanis igen sok helyen megfordult, élt és alkotott, mielőtt még letelepedett volna Jászberényben. Iskoláit Nagyszebenben, Aradon, Szolnokon és Kecskeméten végezte, majd Budapesten szerzett előbb pedagógusi, majd jogi diplomát. A magyar fővárosból ösztöndíjasként utazott ki Párizsba, ahol hosszabb-rövidebb megszakításokkal tíz esztendőt töltött el.

Mindeközben bejárta Német- és Olaszországot. Budapestre 1938-ban tért vissza feleségével, Hamza Lehel Mária divattervezővel, hogy aztán a második világháború után ismét elhagyja az országot.

Kezdetben a franciaországi filmszakmában keresett megélhetést, utóbb Olaszországban. Végül Brazíliában töltött el közel negyven esztendőt, többnyire festéssel, szobrászkodással.

Az Úton című válogatásunk ezt a kalandokkal, állomásokkal, munka- és pihenőhelyekkel teli életpályát összegzi jelképesen, hisz a Római konflis című olajkép kivételével a megtekinthető alkotások mindenike Sao Paulóban született az 1970-es, 80-as években.

A kiállított műtárgyak ugyanakkor kiváló betekintést nyújtanak a művész különböző korszakaiba is, noha inkább örömteli kísérletezések lenyomatainak tekinthetők, mintsem egy kiforrott, egyéni stílus megkérdőjelezhetetlen bizonyítékainak. Ettől eltekintve Hamza határtalan kifejezési készséggel rendelkezett, utánozhatatlan érzéke volt a díszítő színekhez, fantáziákhoz. Az út, amelyet bejárt, a legszigorúbb kivitelezési próbálkozásoktól a legmeglepőbb absztraktig vezetett. Kedvenc irányzatának az expresszionizmust tekintette, amelynek csodálatos gazdagsága s elbűvölő ereje az ő esetében maradéktalanul betöltötte a lüktető virtuozitás szabad terét.


© 2011-2020 Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria
5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7. T/F.: 57/503-260