ÉLETKOROK - Válogatás Vuics István művészeti hagyatékából Facebook share

 2012. október 20. - november 15.

Helyszín: egykori Jászkürt Fogadó (Jászberény, Déryné u. 6.)
 
A kiállítást a Magyar Festészet Napja és Vuics István születésének 100. évfordulója alkalmából nyitjuk meg.

A tárlat naponta 13.00 és 17.30 között látogatható, a belépés díjtalan.
Előzetes (legalább 1 nappal korábbi) bejelentkezéssel a délelőtti órákban is megtekinthető (tel.: 57/503-260).
November 1-én zárva.

Megnyitó: 2012. október 20. (szombat) 10 óra

Köszöntőt mond Leirer József, a Vuics-hagyaték egy részének tulajdonosa, a tárlat főtámogatója, és Vörös István, Tataháza polgármestere.
A kiállítást a közönség figyelmébe ajánlja: Gurzó K. Enikő művészettörténész, a kiállítás rendezője.
Közreműködik a Cantate Nobis Énekegyüttes, vezényel Thormanné Husznay Mária.

A megnyitót koszorúzás követi Vuics István Zirzen Janka utcai emléktáblájánál. A művészre itt tanítványa és tanártársa, Telek Béla emlékezik.

www.facebook.com/hamzamuzeum

 

Korok és életek. Életkorok

A tehetséget könnyű felismerni, de nehéz megérteni. Nehéz, mert a tehetségnek nem kell a ráerőszakolt összkomfortos társbérlet, a rózsaszín konyha, a sárga hálószoba, a tehetség nem kér a kötelező éttermi vacsorákból, kiszáll a buszból, ha kedve támad egyet sétálni, belekóstolni a természet illatforgatagába. És bár tudja, hogy önálló döntései miatt nyűg lesz, teher a konformisták számára, nem fog visszaszállni a légkondicionált utastérbe.

Vuics István nem barátkozott, akivel nem akart. Magányos volt, nem járt társaságba. Ám hogy ez valójában mit jelentett számára, csak sejthetjük. Mert aki magányos, nem biztos, hogy boldogtalan is. A magányos ember nem feltétlenül emberkerülő, gyűlölködő, összeférhetetlen. A magányos ember egyszerűen csak más. Persze lehet csalódott is. Csalódott a korban, a cimboráiban, a szomszédban, a kormányban, az értékrendszerben, a pékben, az orvostudományban, a buszsofőrben. Csalódott önmagában.

Aki a folyópartok és napraforgóföldek lakóinak körében érzi teljesnek magát, a termő, sarjadzó fák alá menekül az utcai pletykák elől, gonosz ember nem lehet. Egy lehet viszont azok közül, akik szeretetre, őszinteségre, józanul gondolkodó, megértő társakra vágynak, akik igénylik, hogy emberek lehessenek, maradhassanak. Nekik szolgál útjelzőként a víz lágysága, a fűzfaágak hajlékonysága, a fakopács szorgalma, a kakukk pontossága, a szél meg nem alkuvása, az élet összes rezdülése, jele, lenyomata.

Életkorok című kiállításunkon azokkal az emberekkel találkozhat a tisztelt publikum, akik hiányoztak Vuics István életéből. Azokkal, akik nem mertek belépni a félig-meddig nyitva hagyott ajtón, aztán azokkal, akik ugyan benyitottak hozzá, de nem maradtak nála sokáig, és természetesen azokkal is, akik közel álltak hozzá, de akiket elsodort mellőle az élet. Ezt a sokszínű emberkoszorút gyűjtöttük most egybe a megsárgult fotókon, okleveleken, festővásznakon, hogy legalább így maradjanak együtt a művésszel és velünk az örökkévalóságban.

Gurzó K. Enikő

* * * 

A kiállítás támogatói:

 Leirer József és neje
Szikra István
Görbe Tamás
Telek Béla
B. Jánosi Gyöngyi
Pap István László
Szécsi Zoltánné
Sas István
Farkas Pálné
Jász Múzeum
Vasas Sporthorgász Egyesület
Jász Könyvtár
Jászkerület Nonprofit kft.