Hamza Lehel Mária divatrajzai

(A kiállítás 2016. február 28-ig volt látható!) 

A bejárattól jobbra kapott helyet a Hamza Lehel Mária divattervező-iparművész divatrajzait bemutató állandó kiállítás. A kiállításon 51 db divatrajz mutatja be a különböző divatirányzatokat illetve azok egyénített modelljeit - 1948-tól az 1960-as évek közepéig. (A múzeumban egyébként mintegy 600 divatrajzot őrzünk.)

Hamza Lehel Mária Budapesten született. Szülei a kor ismert művészei voltak: édesapja Lehel Ferenc festőművész, esztéta, művészeti író, Csontváry Kosztka Tivadar első magyarországi méltatója; édesanyja Lehel Mária festőművész, Ferenczy Károly tanítványa. (Több alkotását őrzi a Magyar Nemzeti Galéria.)

Hamza Lehel Mária 1924-től Párizsba költözött családjával: elsőként francia lapok közölték divatrajzait. Itt kötött házasságot Hamza Dezső Ákos festőművésszel, akivel 1935-ben visszatért Magyarországra, s folytatta divattervezői munkáját. Munkatársa volt az "Otthonunk" az "Új idők" c. újságoknak és a "Star" c. filmszínházi lapnak is. Számtalan film kosztüm- és díszletterve az ő munkáját dicséri.

1946-től újra Párizsban, később Rómában, majd 1953-tól Brazíliában folytatta munkáját. Rajzai többek között a "Diario di Sao Paulo", a "Correrio Paulistan" c. lapokban jelentek meg; ezalatt a Sirs áruházlánc bevásárlójaként is tevékenykedett: a leghíresebb európai divatcégekkel állt kapcsolatban (Cristian Dior, Coco Chanel, Pierre Carden, Nina Ricci).

Mint újságíró részt vett a legnagyobb divatbemutatókon, s tapasztalataival, továbbfejlesztett modelljeivel alakította a brazíliai divatot. Az Újságírói Szindikátus tagjaként "Női szemmel" c. rovatot indított a dél-amerikai Magyar Hírlapban, amiért kitüntetésben is részesült. A Hamza Múzeum Alapítvány 1997-ben "Női szemmel" címen adta ki válogatott publicisztikai írásait.


© 2011-2020 Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria
5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7. T/F.: 57/503-260