Magyar Költészet Napja Facebook share
Hagyományaihoz híven a jászberényi Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria a Magyar Költészet Napja alkalmából versillusztrációk készítésére ösztönző alkotópályázatot hirdetett 14-18 év közötti diákok számára. 
Az idei évben olyan kiállítást nyithattunk meg a fiatalok munkáiból, ahol egy József Attila díjas költőnő versének illusztrációi láthatóak a falakon.
A diákoknak a 90 éve született Bede Anna költő, műfordító Vers a világ című költeményének hangulatát, üzenetét kellett ábrázolni a képzőművészet eszközeivel.
 
 
 
 
Bede Anna neve ismerősen csenghet egy kötelező Mikszáth novellából, melynek címe Bede Anna tartozása, de nem ugyanarról a személyről     beszélünk, hiszen ez a kisnovella 1882-ben került kiadásra a Jó palócok című kötetben, míg a szóban forgó költőnő több, mint fél évszázaddal később egészen más szegmensét gyarapította magyar irodalmunknak munkásságával. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy sokat „lerótt” elődje tartozásából, hiszen 10 verseskötete mellett számos klasszikus irodalmi mű magyar szövegét köszönhetjük Neki. A József Attila díjon kívül számos elismerést kapott; 1984-ben az Európai Könyvkiadó nívódíját, illetve 2001-ben sokoldalú, magas színvonalú műfordítói munkásságáért, a női sors sajátosságait megéneklő, emberközpontú költészetéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki.
 
Vers a világ című költeménye azon túl, hogy költői hitvallásáról szól, bemutatja a vers születését, alakulását, képekké és rímekké formálódásának a folyamatát. 

 
Idén négy iskolából érkeztek intézményünkbe pályaművek. A beérkezett 62 alkotásból egy háromtagú zsűri válogatta ki a kiállításra alkalmas alkotásokat. 
A zsűri elnöke: 
Bartos Kinga, festő, grafikus, a Gyakorló Általános Iskola rajzpedagógusa
A zsűri tagjai: 
Farkas Edit, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria igazgatója
Kerekné Mihalik Judit, a Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria rajzpedagógusa 

A kiállításra szánt 21 mű egy igen jó színvonalú tárlattal mutatja be a környékbeli fiatalok művészeti irányú érzékenységét. 

A zsűri a pályázati kiírás mellett a díjak megállapításánál figyelembe vette az egyéni megoldásokat, a vers és a pályamunka szoros kapcsolatát és hogy a választott technikát milyen színvonalon használta a pályázó. 
 
 
 
 Díjazottak:

I. helyezett: Nagy Fanni (Lehel Vezér Gimnázium) 
 
II. helyezett: Nemes Vivien (NagyboldogasszonyKéttannyelvű Katolikus Általános Iskola és Gimnázium)  
 
III. helyezett: Burai Nóra (Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium) 
                Klinkó Brigitta (Lehel Vezér Gimnázium)
 
Különdíj: Gulyás Villő (Lehel Vezér Gimnázium)
                Szappanos Tímea (Lehel Vezér Gimnázium)

Gratulálunk a diákoknak és felkészítő tanáraiknak!
Bízunk benne, hogy a következő évben is minél többen részt vesznek pályázatunkon!

A fiatalok munkáit bemutató kiállítás megtekinthető május 11-ig a múzeum nyitvatartási idejében!