Farkas Edit

Könyvtáros, művelődésszervező. A múzeum igazgatója.

1981-ben született Jászberényben. 1999-ben Jászárokszálláson érettségizett - ahol rajzszakkör vezetője a múzeum egykori igazgatója, B. Jánosi Gyöngyi volt - majd felvételt nyert a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karára, ahol 1999-2003 között a Zsebzsiráf című lapnál fotós, rovatvezető, tördelőszerkesztő, majd két évig főszerkesztő, a Közművelődési és Felnőttképzési Tanszéken megjelenő Művelődésszervező című lapnál tördelőszerkesztő, majd főszerkesztő volt. 2003-ban a Szent István Egyetem Babérkoszorú hallgatói fokozatával tüntették ki.

Elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület által szervezett kurzust, ahol újságíró, szerkesztő képesítést szerzett. Számos szakmai továbbképzési programban vett részt, Jászberényben és Budapesten egyaránt. Elvégezte a Múzeumi Oktatási és Képzési Központ – Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre által szervezett, Szórakoztatva tanulni, tanulva szórakozni – Projektmódszer a múzeumpedagógiában című e-learning akkreditált továbbképzési programot. 2020-ban fejezte be alkalmazott grafikus tanulmányait Kistarcsán, a Ceglédi Szakképzési Centrum Mihály Dénes Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában. 

2003-tól a Hamza Gyűjtemény és Jász Galériában dolgozik könyvtárosként, programszervezőként. 2013-tól megbízott, 2016-tól kinevezett igazgató. A múzeum számos kiadványának szerkesztője, gondozója. 2014-től a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület tagja. 2016-tól a ”Városi Könyvtárért” Alapítvány (Jászberény) kuratóriumi tagja. 2022-től a Jász Múzeumért Alapítvány (Jászberény) kuratóriumi tagja. 2022-ben a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület Kismúzeumi Tagozata Pro Servitio Museorum Parvorum – A Kismúzeumok Szolgálatáért díjával, 2023-ban a Jászberény Város Sipos Orbán Kulturális és Művészeti Díjjal ismerték el munkásságát. 

2004 óta állít ki csoportos tárlatokon, itthon és külföldön egyaránt. A Hamza Studio, majd az abból alakult Jövőkép Alkotók Egyesülete képzőművészekből, művészetpártolókból álló csoportjának tagja. 2015 óta illusztrációkat is készít. Első önálló kiállítását 2017-ben rendezte, SZER-etet címmel. Művei megtalálhatók mind hazai, mind külföldi (Vladikavkaz, Vechta) közgyűjteményekben. 

(Portréfotó: Nagy Tamás)


© 2011-2020 Hamza Gyűjtemény és Jász Galéria
5100 Jászberény, Gyöngyösi út 7. T/F.: 57/503-260