Kategória: Arcképcsarnok

Rudnay Gyula


Rudnay Gyula(Pelsőc, 1878. január 9. – Budapest, 1957. január 4.)

Festő, grafikus. 1894-ben a budapesti Iparművészeti Iskolán, 1895-1902 között Hollósy Simonnál tanult Münchenben, közben nyaranta Nagybányán festett. 1902-ben Rómában, 1903-ban Párizsban tanult egy-egy évet. 1910-ig Hódmezővásárhelyen élt, szoros barátságot kötött az ott élő Endre Bélával, Pásztor Jánossal és Tornyai Jánossal. 1922-52 között a MKF tanára volt. 1947-ben Baján Népi Festőakadémiát szervezett. Számos nemzetközi kiállítás kitüntetettje. Festészetének három forrása: a magyar nemzeti romantika, Munkácsy realizmusa és a nagybányai iskola. Hódmezővásárhelyi tartózkodása idején széles horizontú alföldi tájakat festett. Endre Bélával és Tornyai Jánossal egy jellegzetesen alföldi festői stílus kidolgozásán munkálkodtak. Második önálló kiállításán már kiforrott, egyéni stílusával jelentkezett, erőteljesen, kontrasztos kolorittal, a fény-árnyék hatások erős hangsúlyozásával. Az első világháború alatt drámaian realista képsorozatot festett Losoncon a galíciai menekültekről. A '20-as, '30-as években újból előtérbe került a magyar történelmi témavilág Rudnay festészetében. 1919-tõl a Somogy megyi Bábony faluban számos tájképet készített. 1922-tõl foglalkozott rézkarccal, melyek témája többnyire táj vagy történelmi jelenet; számos lapját akvarellel, kézzel kiszínezte. Sok kitűnő, bensőséges, oldottan lírai portrét is festett. 1945 után lényegében korábbi stílusában dolgozott; posztnagybányai realizmusa megfelelt az 1949 utáni elvárásoknak, bár kifejezett szocreál tematikájú képet nem festett. 1947-ben művésztelepet alapított Baján, ahol 1953-ig élt is. Csoportos kiállításon többek között Velencében, Genovában, Milánóban, Rómában, Bécsben, Barcelonában és az USA-ban vett részt. Lányát, Rudnay Rózsát - aki Halasy Miklós jászberényi református lelkész felesége volt - a '30-as, '40-es években gyakran meglátogatta Jászberényben. A fiatal jászberényi festők is felkeresték ezen alkalmakkor és bemutatták műveiket a mesternek. Szakmai véleménye befolyásolta a jászberényi művészeket, biztatására lépett festői pályára Makay József. Több Rudnay-mű található Jászberényben magántulajdonban.
A múzeum kapcsolódó kiadványa:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka