(Gyulaves, Horvátország, 1905. – Jászberény, 1973. október 27.)

Festő. 1926-ban Budapesten asztalosmesternél vállalt munkát, aki felfigyelt jó rajzkészségére és összeismertette egy műkereskedővel, aki reprodukciók készítésével bízta meg. A Képzőművészeti Főiskola vendéghallgatójaként látogatta a Főiskola műtermét (Epreskert), majd más szabadiskolákba járt, pl.: Padolini magániskolájába. Rendszeresen beküldte képeit kiállításokra, tárlatokra. Elsőként 1932-ben a Nemzeti Szalon állította ki Cigányasszony című képét, ettõl kezdve rendszeresen szerepelt is a kiállításokon. 1933-tól tagja a Képzőművészeti Társulatnak, 1951-tõl a Szolnok Megyei Képzőművészeti Munkacsoportnak. 1937-ben telepedett le Jászberényben. 1939-44 között számtalan hazai és külföldi elismerést kapott. Az ’50-es évek elején munkát vállalt az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetnél, így eljutott a Felvidékre. Itt készültek a borsodi tájat, a Hernád- és Sajóparti fürdőzőket, szerencsi dombokat ábrázoló képei. 1953-54-ben kapta első templomfestési megbízását Fájiban, melyet több is követett. 1964-tõl tagja a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának, 1968-tól az átszervezett Művészeti Alapnak. Művészetére a naturalizmus jellemző. Tájképfestészetén a természet iránti vonzódás látható, kedvelt témái: a jászsági táj, a Zagyva-part, erdőrészletek. Zsánerképein a jászsági ember életének eseményeit, munkáját örökítette meg, figuráit a tájban elhelyezve: kubikusok, hídépítők, halászok, piaci árusok, szüretelők, aratók, korcsolyázó, szánkózó gyerekek. Portréfestészetére is a biztos ecsetkezelés, magas technikai tudás a jellemző.

A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
Gy. Riba János élete és festészete

 
(Besenyszög, 1899. november 16. - Szolnok, 1981. december 9.)

Olasz származású festő. Művészcsaládból származott, Szolnokon érettségizett. 1917 májusában az olasz frontra került. 1924-ben szerzett diplomát a MKF-n. Öt éven keresztül a római Accademia delle Belle Arte-n tanult, rajztanulmányokat végzett Firenzében is. Mesterei: Balló Ede, Rudnay Gyula, Vágó Pál, Ferrazzi. 1926-tól tagja volt a Szolnoki Művésztelepnek. 1935-36-ban ösztöndíjas volt Rómában, 1938-ban a Szent István jubileumi kiállításon miniszteri elismerésben részesült. 1947-49-ig Szolnok megye építésügyi igazgatójaként a művésztelep helyreállításán dolgozott. Festészete az Alföldhöz kapcsolódik. Bravúros rajztudással, sajátos szerkesztőkészséggel, a plein air hagyományos módszereinek felhasználásával, a megfigyelés és látomás váltakozásával az "õsi Alföld monumentalitását" festette. Temperafestményeit realizmus, bravúros rajztudás, mély, tüzes, élénk színek, erős színellentétek, fokozatos oldottság, egyre expresszívebbé váló kifejezésmód jellemzik. Főként az alföldi ember élete érdekelte: munka, utazás, lakodalmak, vásárok, ünnepek, valamint a ménesek, gulyák, vörös naplementék, országutak, lovaskompozíciók, szolnoki részletek. Aba-Novák Vilmossal együtt készítette a jászszentandrási templom freskóit.

A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
A jászszentandrási templom freskói

Gecse Árpád(Alattyán, 1900. – Alattyán, 1999.)

Festő, szobrász. A jászberényi főgimnázium növendéke volt, majd a Képzőművészeti Főiskolán Balló Edénél és Rudnay Gyulánál tanult. 1923-tól a nyarakat a Jászapátin töltötte, ahol Bosznay István és Vágó Pál tanítványa volt.
A főiskola elvégzése után tanulmányutat tett Bécsbe, majd Olaszországban egy évig az Accademia delle Belle Artin dolgozott. 1927-tõl a Szolnoki Művésztelep tagja volt, ahol Fényes Adolffal és Zádor Istvánnal dolgozott együtt.
1927 óta kiállító művész, rendszeresen jelentkezett karácsonyi kiállítással Jászberényben. Oltárképeket festett a jászberényi Szentkúti templomnak, és Madonna szobrot készített az alattyáni templom részére. 1938-ban a jászberényi főtemplom két mellékoltárát restaurálta. 1943-ban gyűjteményes kiállítása volt Szolnokon, s ugyanott 1954-ben leplezték le Felszabadulási emlékművét.
Rendszeresen kiállított a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok tárlatain. Tagja volt a Független Művészek Társaságának. Többször részt vett az Ugar jászsági folyóirat irodalmi estjein. Tiszai kalózok című képét a Jászberényi Katolikus Legényegyletnek ajándékozta 1940-ben. Portrékat, tájképeket, szentképeket festett. 1990-ben megkapta a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetést, 1997-ben a Jászságért díjat.
A múzeum kapcsolódó kiadványa:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
Gecse Árpád élete és művészete

Benke László(Jászberény, 1903. június 6. – Jászberény, 1983. szeptember 28.)

Táblakép- és templomfestő, restaurátor, nagyszülei Németországból költöztek be Magyarországba. Művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán kezdte, majd 1934-ben az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán végzett, ahol mesterei Sándor Béla, Szentiványi Gyula, Haranghy Jenő, Udvardy Béla, Stein János voltak. 1933-ban végigjárta Olaszországot, ahol a templomok falfestésének fresco és secco technikáit tanulmányozta. A díszítőfestő munkái mellett számtalan táblaképet is festett. Tagja volt az 1936-ban megalakult Jászberényi Nyolcak csoportjának. 1952-tõl rendszeresen vett részt a Szolnok megyei téli és nyári tárlatokon. 1944-45-ben a helyi gimnázium rajztanára volt. Tagja volt a Művészeti Alapnak, a Képző- és Iparművészek Szövetsége Közép-Magyarországi Területi Szervezetének. 1977-ben volt első önálló kiállítása. Táblaképein főleg a Jászság tájait, tanyavilágát jelenítette meg, és kitűnő portrékat is készített. 1933-ban kapott elsőként templom-restaurálási megbízást (Jászberény, Szentkuti templom), melyet később több is követett (Gyöngyössolymos, 1960). Közel 60 templom számára készített oltárképeket, oldalfalakra és a mennyezetre freskókat, a kiegészítő falfelületekre különböző díszítményeket. Működési területe elsősorban az egri egyházmegye volt, így dolgozott Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
Benke László élete és festészet