Vuics István(Tataháza, 1912. szeptember 2. – Baja, 2001. szeptember 5.)

Bunyevác származású festőművész, tanár. 1932-ben népiskolai tanítói oklevelet szerzett. 1937-41-ig a MKF-n Benkhard Ágost mellett, majd Boldizsár István alakrajzi és festészeti osztályán tanult, akinek később tanársegédje lett. A Főiskolai évek alatt egy nyarat a Nagybányai Művésztelepen töltött. 1945-ben tanári oklevelet kapott. 1948-76. között a Jászberényi Tanítóképző Főiskola rajztanára volt. A pedagógusi pálya mellett rendszeresen kiállított, főképp Szolnokon és a közép-magyarországi képzőművészek kecskeméti és bajai tárlatain. Tagja volt a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának (1964) és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. Kedvelt témái: Baja környéki Dunaágak, a Sugovica, a Jászság, a Zagyva- és Tisza part vizei, csalitosok, Zagyva-parti utcák, a környező tanyák világa. Realista festészetében a színharmóniát igyekezte kompozíciós rendbe foglalni; a fény, a tükröződés, a szűrt fény színmódosító szerepe, az új színrelációk együttes alkalmazása érdekelte mint művészi feladat. A leegyszerűsített formák, a lényegre szorítkozó kompozíció, a nagyvonalú ecsetkezelés jellemzi festészetét. Minden műfajban festett: különösen tájképei, csendéletei, zsánerképei és figurális kompozíciói izgalmasak. 2001-ben megalakult Jászberényben a Vuics István Emlékbizottság, melynek célja a művész hagyatékának megismertetése és emlékének ápolása.
A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
Vuics István élete és festészete

Sáros András(Kürt, 1912. október 18. – Jászberény, 1983. július 1.)

Festő. 1932-tõl a budapesti Iparművészeti Iskolába, majd Szőnyi István szabadiskolájába járt. 1938-ban a MKF-n mesterei Glatz Oszkár és Rudnay Gyula. 1945-68-ig a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium rajztanára volt, majd 1976-ig a Jászberényi Tanítóképző Főiskola rajz tanszékének tanszékvezető tanáraként dolgozott. Fiatalkori munkái közül kiemelkedő jelentőségű a Hadifogoly vázlatkönyve. Festői szemléletét az Alföld festészeti hagyományai határozták meg. Egyszerű, nem túl széles színskálát használt, nincs éles különbség akvarell- és olajfestményei között. Utóbbiakon is őrzi az oldott frissességet. 2001-ben a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Kar Zirzen Janka Kollégiumában Sáros András Kiállító Termet avattak.

A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
Sáros András

(Kiskunhalas, 1870. április 24. – Nagybánya, 1937. december 5.)

Festőművész. 1871-1884 között, pici gyermekként nagyon rövid ideig Jászberényben is élt szüleivel. A Nagybányai Művésztelep egyik alapítója és jellegzetes mestere. A Mintarajziskolában Székely Bertalannál tanult, majd 1888-ban Münchenben a Hollósy-körhöz kapcsolódott. 1892-ben Párizsban a Julian Akadémián tanult. Ebben az évben festette első jelentős képét, a Szenvedőket. A kép jól példázza a fiatal Thorma finom naturalizmusát, a zolai és a Bastien-Lepage-i naturalizmus hatását. A millenniumi kiállításra festette fő művét, a rendkívüli alapossággal készült Aradi vértanúkat, amelyet témája miatt nem engedtek bemutatni. 1896-ban részt vett a nagybányai művésztelep megalapításában, amelynek végig egyik leghívebb tagja maradt, 1902 után az iskola tanára, majd 1919 után a telep vezetője volt.
1899-ben Spanyolországban és Hollandiában járt, Rembrandt hatott rá (Békesség veletek). 1901-ben ismét Párizst kereste fel. Ez évben festette Szeptember végén című képét. Ezután néhány zsánerképe következett, melyek közül kiemelkedő helyet foglal el a Munkácsy-tradícióhoz kapcsolódó, gazdag koloritú Kocsisok között (1901). Az oldottabb formálású kép után ismét az objektívebb ábrázolását kereste (Október 1., 1903; Kártyázók). Thorma ezután hatalmas vásznon a Talpra, magyar!-t ábrázolta, az évtizedeken át festett képet azonban nem tudta teljesen megoldani. 1919 után Nagybányán főként tájképeket és aktkompozíciókat festett.
Thorma naturalista iskolázottsággal rendelkező, de romantikus vérmérsékletű művész volt. Életművében mindvégig keveredett is a két módszer. A plein air inkább csak későbbi korszakában érdekelte, munkásságában mindvégig érezhető volt, hogy első mestere, Székely legalább oly nagy nyomot hagyott benne, mint a nagybányai elvek. Stílusa ezért némiképp eklektikus, egyformán lehet a naturalizmus képviselőjének és a romantikus történelemfestészet egyik utolsó hívének minősíteni.

A múzeum kapcsolódó kiadványa:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka

Rudnay Gyula(Pelsőc, 1878. január 9. – Budapest, 1957. január 4.)

Festő, grafikus. 1894-ben a budapesti Iparművészeti Iskolán, 1895-1902 között Hollósy Simonnál tanult Münchenben, közben nyaranta Nagybányán festett. 1902-ben Rómában, 1903-ban Párizsban tanult egy-egy évet. 1910-ig Hódmezővásárhelyen élt, szoros barátságot kötött az ott élő Endre Bélával, Pásztor Jánossal és Tornyai Jánossal. 1922-52 között a MKF tanára volt. 1947-ben Baján Népi Festőakadémiát szervezett. Számos nemzetközi kiállítás kitüntetettje. Festészetének három forrása: a magyar nemzeti romantika, Munkácsy realizmusa és a nagybányai iskola. Hódmezővásárhelyi tartózkodása idején széles horizontú alföldi tájakat festett. Endre Bélával és Tornyai Jánossal egy jellegzetesen alföldi festői stílus kidolgozásán munkálkodtak. Második önálló kiállításán már kiforrott, egyéni stílusával jelentkezett, erőteljesen, kontrasztos kolorittal, a fény-árnyék hatások erős hangsúlyozásával. Az első világháború alatt drámaian realista képsorozatot festett Losoncon a galíciai menekültekről. A '20-as, '30-as években újból előtérbe került a magyar történelmi témavilág Rudnay festészetében. 1919-tõl a Somogy megyi Bábony faluban számos tájképet készített. 1922-tõl foglalkozott rézkarccal, melyek témája többnyire táj vagy történelmi jelenet; számos lapját akvarellel, kézzel kiszínezte. Sok kitűnő, bensőséges, oldottan lírai portrét is festett. 1945 után lényegében korábbi stílusában dolgozott; posztnagybányai realizmusa megfelelt az 1949 utáni elvárásoknak, bár kifejezett szocreál tematikájú képet nem festett. 1947-ben művésztelepet alapított Baján, ahol 1953-ig élt is. Csoportos kiállításon többek között Velencében, Genovában, Milánóban, Rómában, Bécsben, Barcelonában és az USA-ban vett részt. Lányát, Rudnay Rózsát - aki Halasy Miklós jászberényi református lelkész felesége volt - a '30-as, '40-es években gyakran meglátogatta Jászberényben. A fiatal jászberényi festők is felkeresték ezen alkalmakkor és bemutatták műveiket a mesternek. Szakmai véleménye befolyásolta a jászberényi művészeket, biztatására lépett festői pályára Makay József. Több Rudnay-mű található Jászberényben magántulajdonban.
A múzeum kapcsolódó kiadványa:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka