(Besenyszög, 1899. november 16. - Szolnok, 1981. december 9.)

Olasz származású festő. Művészcsaládból származott, Szolnokon érettségizett. 1917 májusában az olasz frontra került. 1924-ben szerzett diplomát a MKF-n. Öt éven keresztül a római Accademia delle Belle Arte-n tanult, rajztanulmányokat végzett Firenzében is. Mesterei: Balló Ede, Rudnay Gyula, Vágó Pál, Ferrazzi. 1926-tól tagja volt a Szolnoki Művésztelepnek. 1935-36-ban ösztöndíjas volt Rómában, 1938-ban a Szent István jubileumi kiállításon miniszteri elismerésben részesült. 1947-49-ig Szolnok megye építésügyi igazgatójaként a művésztelep helyreállításán dolgozott. Festészete az Alföldhöz kapcsolódik. Bravúros rajztudással, sajátos szerkesztőkészséggel, a plein air hagyományos módszereinek felhasználásával, a megfigyelés és látomás váltakozásával az "õsi Alföld monumentalitását" festette. Temperafestményeit realizmus, bravúros rajztudás, mély, tüzes, élénk színek, erős színellentétek, fokozatos oldottság, egyre expresszívebbé váló kifejezésmód jellemzik. Főként az alföldi ember élete érdekelte: munka, utazás, lakodalmak, vásárok, ünnepek, valamint a ménesek, gulyák, vörös naplementék, országutak, lovaskompozíciók, szolnoki részletek. Aba-Novák Vilmossal együtt készítette a jászszentandrási templom freskóit.

A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
A jászszentandrási templom freskói

(Jászberény, 1906. május – Miskolc, 1955. november)

Erdélyi származású festő. A gimnázium befejezése után több alkalommal is részt vett a Szolnoki és a Kecskeméti Művésztelepen. 1928-1933-ig folytatott tanulmányokat a Képzőművészeti Főiskolán Csók István, Kandó László és Lyka Károly növendékeként. Rendszeresen közölte munkáit az Ugar című folyóirat.
1944-ben megszökött a hadifogságból, 1945 májusáig Ausztriában élt. Pásztó, Szarvas, Budapest, Emőd után Sályba költözött, ahol egy évig rajztanárként dolgozott. 1952-1955-ig rajztanárként működött Mezőkövesden.
Tagja volt a Jászberényi Nyolcak csoportjának, akikkel rendszeresen kiállított, és 1941-tõl a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének.
A múzeum kapcsolódó kiadványa:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka

Benke László(Jászberény, 1903. június 6. – Jászberény, 1983. szeptember 28.)

Táblakép- és templomfestő, restaurátor, nagyszülei Németországból költöztek be Magyarországba. Művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán kezdte, majd 1934-ben az Iparművészeti Főiskola díszítőfestő szakán végzett, ahol mesterei Sándor Béla, Szentiványi Gyula, Haranghy Jenő, Udvardy Béla, Stein János voltak. 1933-ban végigjárta Olaszországot, ahol a templomok falfestésének fresco és secco technikáit tanulmányozta. A díszítőfestő munkái mellett számtalan táblaképet is festett. Tagja volt az 1936-ban megalakult Jászberényi Nyolcak csoportjának. 1952-tõl rendszeresen vett részt a Szolnok megyei téli és nyári tárlatokon. 1944-45-ben a helyi gimnázium rajztanára volt. Tagja volt a Művészeti Alapnak, a Képző- és Iparművészek Szövetsége Közép-Magyarországi Területi Szervezetének. 1977-ben volt első önálló kiállítása. Táblaképein főleg a Jászság tájait, tanyavilágát jelenítette meg, és kitűnő portrékat is készített. 1933-ban kapott elsőként templom-restaurálási megbízást (Jászberény, Szentkuti templom), melyet később több is követett (Gyöngyössolymos, 1960). Közel 60 templom számára készített oltárképeket, oldalfalakra és a mennyezetre freskókat, a kiegészítő falfelületekre különböző díszítményeket. Működési területe elsősorban az egri egyházmegye volt, így dolgozott Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
Benke László élete és festészet

(Budapest, 1894. március 15. - Budapest, 1941. szeptember 29.)

Festő, grafikus. 1912-14-ig a Képzőművészeti Főiskolán grafikát tanult Olgyai Viktornál. 1913 nyarán a Szolnoki Művésztelepen dolgozott Fényes Adolf mellett. Az első világháború után egy évig a műegyetem rajzi tanszékén tanársegédként működött. 1921 és 1923 nyarán Nagybányán dolgozott. Korai aktos kompozíciói Szőnyi korai képeit követik.
1928-30-ig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjas tagja volt, ott áttért a temperafestészetre, melyet a virtuozitásig fejlesztett. 1933-ban Chiovini Ferenccel együtt a jászszentandrási római katolikus templom freskóit festette, mely körül szenvedélyes vita alakult ki. 1934-ben részt vett a római magyar egyházművészeti kiállításon. 1936-ban a szegedi Hősök kapuja, 1938-ban a székesfehérvári Szent István mauzóleum (1945 után mindkettőt lemeszelték) és a budapesti városmajori templom freskóit festette. 1939-tõl a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvét magába olvasztó, harsány színezésű, plakátszerű piktúrájának kedvelt témája volt a vásár, a cirkusz világa, legfőbb ereje a monumentális ihletésű komponálás. Festészetének talán legvonzóbb értéke a rendkívüli dinamikájú, erőteljes ábrázolókészség. Freskófestőként a hivatalos állami és egyházi megbízások legnépszerűbb végrehajtója. Késői temperafestményei virtuóz technikával és tarka színekkel idézik az alföldi népéletet, jellemző szándékuk néha a karikatúra határait súrolja. Kiváló, mozgalmas rézkarcait főképp korai korszakában készítette.

A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
A jászszentandrási templom freskói