(Budapest, 1889. március 5. – Peveragno, Olaszország, 1972. november 11.)

Festő. Lehel Ferenc festő és művészeti író felesége, Hamza Lehel Mária divattervező, újságíró édesanyja. 1906-1914 között a Nagybányai Szabadiskola többször visszatérő növendéke, Párizsban is tanult. 1939 után külföldön, főként Olaszországban élt. Csendéleteket, tájképeket, aktokat festett olajjal és pasztellal. Művei kezdetben a nagybányai neósok stiláris vonásaival mutatnak rokonságot, később a ’20-as évek közepétől a formák körvonalainak és fényjárta foltjainak egymáshoz viszonyított elmozdításával dekoratív, franciás könnyedségű képeket készített. Posztimpresszionista, sok pasztellt festett. Vendégként részt vett a Nyolcak kiállításain, szerepelt a Művészház valamennyi kiállításán és többször az Ernst Múzeumban is.

A múzeum kapcsolódó kiadványa:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka

(Gyulaves, Horvátország, 1905. – Jászberény, 1973. október 27.)

Festő. 1926-ban Budapesten asztalosmesternél vállalt munkát, aki felfigyelt jó rajzkészségére és összeismertette egy műkereskedővel, aki reprodukciók készítésével bízta meg. A Képzőművészeti Főiskola vendéghallgatójaként látogatta a Főiskola műtermét (Epreskert), majd más szabadiskolákba járt, pl.: Padolini magániskolájába. Rendszeresen beküldte képeit kiállításokra, tárlatokra. Elsőként 1932-ben a Nemzeti Szalon állította ki Cigányasszony című képét, ettõl kezdve rendszeresen szerepelt is a kiállításokon. 1933-tól tagja a Képzőművészeti Társulatnak, 1951-tõl a Szolnok Megyei Képzőművészeti Munkacsoportnak. 1937-ben telepedett le Jászberényben. 1939-44 között számtalan hazai és külföldi elismerést kapott. Az ’50-es évek elején munkát vállalt az Eötvös Loránd Geofizikai Intézetnél, így eljutott a Felvidékre. Itt készültek a borsodi tájat, a Hernád- és Sajóparti fürdőzőket, szerencsi dombokat ábrázoló képei. 1953-54-ben kapta első templomfestési megbízását Fájiban, melyet több is követett. 1964-tõl tagja a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának, 1968-tól az átszervezett Művészeti Alapnak. Művészetére a naturalizmus jellemző. Tájképfestészetén a természet iránti vonzódás látható, kedvelt témái: a jászsági táj, a Zagyva-part, erdőrészletek. Zsánerképein a jászsági ember életének eseményeit, munkáját örökítette meg, figuráit a tájban elhelyezve: kubikusok, hídépítők, halászok, piaci árusok, szüretelők, aratók, korcsolyázó, szánkózó gyerekek. Portréfestészetére is a biztos ecsetkezelés, magas technikai tudás a jellemző.

A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
Gy. Riba János élete és festészete

(Papos, 1885. november 13. - São Paulo, Brazília, 1975. augusztus 23.)

Festő, művészeti író. Az 1903/04-es tanévben a Mintarajziskola, majd 1906-ban a nagybányai Szabadiskola növendéke, 1908-14. között a telep iskolán kívül visszatérő vendége volt. 1909-tõl publikált művészeti írásokat. 1921-ben abbahagyta a festést. 1939-tõl Olaszországban, Londonban, majd Brazíliában élt. 1934-37 között 12 számot jelentetett meg a saját maga által írt és szerkesztett Nemzeti Művészet – Lehel Ferenc naplójegyzetei c. folyóiratból. Elméleti érdeklődéssel közelítette meg Csontváry művészetét a róla készített, sokat vitatott szubjektív hangvételű írásaiban, melyekben a festő „különcségeit” a dekadens kor rovására írta. Művészetelméleti fejtegetéseiben a történetileg kialakult kategóriák tartalmait, sokszor félreértve vagy a kor divatos eszmei áramlatainak befolyására átértelmezve megkísérelt új, saját maga teremtette rendszert kidolgozni. Trialista metafizikáját leginkább a Wölfflin rendszeréből kölcsönzött periodikus ismétlődés elméletével rokon alapelvekre próbálta meg felépíteni. Alapvető szemléleti kategóriái: a primitív, a klasszikus, a barokk kiegészül a materializmus, racionalizmus, szenzualizmus fogalmaival, és ezek valamint további alcsoportok bevonásával kísérelte meg leírni a filozófiai gondolkodás és művészeti jelenségek – szerinte – elsődlegesen ösztönvezértelte fejlődését. Több kiadott és kiadatlan művének kéziratát a Hamza Múzeum őrzi, jóllehet sosem járt Jászberényben.

A múzeum kapcsolódó kiadványa:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka

Gecse Árpád(Alattyán, 1900. – Alattyán, 1999.)

Festő, szobrász. A jászberényi főgimnázium növendéke volt, majd a Képzőművészeti Főiskolán Balló Edénél és Rudnay Gyulánál tanult. 1923-tól a nyarakat a Jászapátin töltötte, ahol Bosznay István és Vágó Pál tanítványa volt.
A főiskola elvégzése után tanulmányutat tett Bécsbe, majd Olaszországban egy évig az Accademia delle Belle Artin dolgozott. 1927-tõl a Szolnoki Művésztelep tagja volt, ahol Fényes Adolffal és Zádor Istvánnal dolgozott együtt.
1927 óta kiállító művész, rendszeresen jelentkezett karácsonyi kiállítással Jászberényben. Oltárképeket festett a jászberényi Szentkúti templomnak, és Madonna szobrot készített az alattyáni templom részére. 1938-ban a jászberényi főtemplom két mellékoltárát restaurálta. 1943-ban gyűjteményes kiállítása volt Szolnokon, s ugyanott 1954-ben leplezték le Felszabadulási emlékművét.
Rendszeresen kiállított a Nemzeti Szalon és a Műcsarnok tárlatain. Tagja volt a Független Művészek Társaságának. Többször részt vett az Ugar jászsági folyóirat irodalmi estjein. Tiszai kalózok című képét a Jászberényi Katolikus Legényegyletnek ajándékozta 1940-ben. Portrékat, tájképeket, szentképeket festett. 1990-ben megkapta a Magyar Köztársaság Csillagrendje kitüntetést, 1997-ben a Jászságért díjat.
A múzeum kapcsolódó kiadványa:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
Gecse Árpád élete és művészete