Kiskunhalas, 1870. április 24. – Nagybánya, 1937. december 5.

Festőművész. 1871-1884 között, pici gyermekként nagyon rövid ideig Jászberényben is élt szüleivel. A Nagybányai Művésztelep egyik alapítója és jellegzetes mestere. A Mintarajziskolában Székely Bertalannál tanult, majd 1888-ban Münchenben a Hollósy-körhöz kapcsolódott. 1892-ben Párizsban a Julian Akadémián tanult. Ebben az évben festette első jelentős képét, a Szenvedőket. A kép jól példázza a fiatal Thorma finom naturalizmusát, a zolai és a Bastien-Lepage-i naturalizmus hatását. A millenniumi kiállításra festette fő művét, a rendkívüli alapossággal készült Aradi vértanúkat, amelyet témája miatt nem engedtek bemutatni. 1896-ban részt vett a nagybányai művésztelep megalapításában, amelynek végig egyik leghívebb tagja maradt, 1902 után az iskola tanára, majd 1919 után a telep vezetője volt.
1899-ben Spanyolországban és Hollandiában járt, Rembrandt hatott rá (Békesség veletek). 1901-ben ismét Párizst kereste fel. Ez évben festette Szeptember végén című képét. Ezután néhány zsánerképe következett, melyek közül kiemelkedő helyet foglal el a Munkácsy-tradícióhoz kapcsolódó, gazdag koloritú Kocsisok között (1901). Az oldottabb formálású kép után ismét az objektívebb ábrázolását kereste (Október 1., 1903; Kártyázók). Thorma ezután hatalmas vásznon a Talpra, magyar!-t ábrázolta, az évtizedeken át festett képet azonban nem tudta teljesen megoldani. 1919 után Nagybányán főként tájképeket és aktkompozíciókat festett.
Thorma naturalista iskolázottsággal rendelkező, de romantikus vérmérsékletű művész volt. Életművében mindvégig keveredett is a két módszer. A plein air inkább csak későbbi korszakában érdekelte, munkásságában mindvégig érezhető volt, hogy első mestere, Székely legalább oly nagy nyomot hagyott benne, mint a nagybányai elvek. Stílusa ezért némiképp eklektikus, egyformán lehet a naturalizmus képviselőjének és a romantikus történelemfestészet egyik utolsó hívének minősíteni.

A múzeum kapcsolódó kiadványa:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka

Lila tányéros csendélet

Tataháza, 1912. szeptember 2. – Baja, 2001. szeptember 5.

Bunyevác származású festőművész, tanár. 1932-ben népiskolai tanítói oklevelet szerzett. 1937-41-ig a MKF-n Benkhard Ágost mellett, majd Boldizsár István alakrajzi és festészeti osztályán tanult, akinek később tanársegédje lett. A Főiskolai évek alatt egy nyarat a Nagybányai Művésztelepen töltött. 1945-ben tanári oklevelet kapott. 1948-76. között a Jászberényi Tanítóképző Főiskola rajztanára volt. A pedagógusi pálya mellett rendszeresen kiállított, főképp Szolnokon és a közép-magyarországi képzőművészek kecskeméti és bajai tárlatain. Tagja volt a Magyar Népköztársaság Képzőművészeti Alapjának (1964) és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. Kedvelt témái: Baja környéki Dunaágak, a Sugovica, a Jászság, a Zagyva- és Tisza part vizei, csalitosok, Zagyva-parti utcák, a környező tanyák világa. Realista festészetében a színharmóniát igyekezte kompozíciós rendbe foglalni; a fény, a tükröződés, a szűrt fény színmódosító szerepe, az új színrelációk együttes alkalmazása érdekelte mint művészi feladat. A leegyszerűsített formák, a lényegre szorítkozó kompozíció, a nagyvonalú ecsetkezelés jellemzi festészetét. Minden műfajban festett: különösen tájképei, csendéletei, zsánerképei és figurális kompozíciói izgalmasak. 2001-ben megalakult Jászberényben a Vuics István Emlékbizottság, melynek célja a művész hagyatékának megismertetése és emlékének ápolása.

A múzeum kapcsolódó kiadványai:
A jászsági képzőművészek arcképcsarnoka
Vuics István élete és festészete

Lila tányéros csendélet